NBF III. összejövetelén szó esett a tagozatok speciális problémáiról, a kérdőívek kitöltéséről, és az eredményekről. A civil szervezetek támogatása továbbra sem megoldott.
Elindult az októberi „Innováció az egészségügyben” program gyakorlati megvalósítása az Akadémiai Kiadó szervezésében. Az első és második nap a szakma képviselői tartanak előadást (angolul). A harmadik nap a betegeké.
Kérlek benneteket figyeljétek a programokat és jelentkezzetek a honlapunkon!
A nap további részében részt vettünk az EGIS virtuális gyár látogatásán.
Október elején látogatást tervezünk szívbetegséggel élőknek az EGIS új, tudományos központjába.
Jelentkezni a honlapunkon lehetett.