Szeptember 25-e Szívünk Napja, 26-a a Tiszta Hegyek Világnapja – az egybeesés üzenet értékű, amit Suhajda Szilárd expedíciós hegymászó személye mostantól képvisel. Ő az életével, álmaival igazolja: hittel, akarattal és persze elsősorban szívvel bármire képesek lehetünk. Suhajda Szilárd idén tavasszal feljutott a Föld negyedik legmagasabb hegyére, a 8516 méter magas Lhocére, pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók nélkül. 2019-ben első magyarként érte el a K2 legmagasabb pontját, ami a világ második legmagasabb, egyben legnehezebbnek tartott hegycsúcsa. Sportoló, édesapa, egy ember, aki minden alkalommal igyekszik saját határait legyőzni. A Szívünk Napja vasárnapi rendezvényén mutatkozott be, mint a SzÍVSN Országos Betegegyesület nagykövete.

Suhajda Szilárd sportemberként már embert próbáló kihívásokat tudhat maga mögött, valójában álmait váltja minden egyes himalájai expedícióján valóra. Ő igazán tudja: a szív hogyan visz előre, akár fizikális értelemben is ahhoz, hogy bármit elérhessünk. Éppen ezért is vállalta azonnal, hogy a magyarországi több százezer szívbeteg, de akár az egész lakosság szívének védelmét nyilvánosan képviseli mostantól.

„A SzÍVSN Országos Betegegyesületének követeként szeretném felhívni a figyelmet az egészséges és sportos életmód fontosságára. A természetjárás és rendszeres testmozgás nem csupán a kikapcsolódás nagyszerű formáit jelentik, de testünk és szívünk épségének, egészségének megőrzését is szolgálják. Fizikai jólétünk fenntartásával, fejlesztésével életminőségünk is javulni fog. Akárcsak a hegyekben: minél fittebb vagy, annál nagyobb az élvezeti értéke az adott túrának. Ezen irányelvekről nem csak a családommal, a szüleimmel tartom fontosnak a kommunikációt, de minden korosztállyal és a lehető legszélesebb közönséggel is: az egészségről beszélgetni öröm – tenni érte pedig mindannyiunk felelőssége és öröme”- vallja és üzeni Suhajda Szilárd, aki saját hitvallását tűzte nagyköveti zászlójára:

„Földünk legmagasabb hegyein lelassul körülöttem a világ. Egyedül a szívem kalapál rendületlenül, gyorsabban, mint bármikor s bárhol hétköznapi életem során. Nyolcezer méter fölött a szívem és az akaraterő visz lépésről lépésre tovább. Mozgásom, mintha lassított felvétel lenne: az utolsó métereken szinte vánszorgok. A csúcsra érve minden porcikám zsibbad, az érzés nehezen leírható: álomszerű. Szerencsés az, kinek van ereje örülni a pillanatnak. Magashegyi expedícióim során szélsőséges terhelés éri a szervezetem. A keringési rendszerem és tüdőkapacitásom lesznek kulcsai a hatékony és sikeres mászásnak.  A csúcs ugyanakkor csak félút: a biztonságos visszatérés – mint legfontosabb célkitűzés – feltétele is az erős, egészséges szív: minden szívdobbanás közelebb visz az otthonomhoz, a családomhoz. Bármily magas himalájai csúcsra jussak fel, végül így nyer értelmet a legnagyobb kihívás is: a hazatéréssel.”