Gyebnár Brigitta megmutatta, hogyan lehet egy szlovák nemzetiségi gazdálkodó családból eljutni az ENSZ-ig. Mindezt kitartó, elhivatott munkával és persze azokkal a szülői értékekkel, amelyeket otthonról hozott. Élete egy pillanat alatt változott meg, amikor műszívbillentyűt kapott. Most vállalta, hogy a SZÍVSN önkéntes adomány koordinátoraként segít sorstársainak, hogy könnyebben vegyék a változás hozta akadályokat.

„Békéscsabán valóságos farmon nőttem fel, kisborjak, tehenek, kutyák, macskák mellett. Szalmabálákat gyűjtöttünk, részt vettünk a mindennapi munkában ez volt az öcsémmel a mi játszóterünk. Szüleim őstermelők voltak, rengeteg hasznos dolgot tanultunk tőlük. Itt sokkal keményebb volt akkoriban az élet, megedződtünk, ez nagyon sokat formált bennünket, de mindezt egy végtelenül szerető családban” – kezdi Brigitta, akinek az egészségügy iránti elköteleződése is egészen fiatalon, az otthoni közegből eredt. „Már gyerekként bennem volt, hogy jó lenne segíteni, amikor az állatainkkal valami baj történt. Milyen jó lenne, ha képes lennék például egy kis bocit megmenteni. Később édesapámnál, épp a pályaválasztásom idején diagnosztizáltak egy súlyos, krónikus betegséget, így egyértelmű volt, hogy egészségügyi szakközépiskolába megyek. Amint bekerültem, azonnal magába szippantott ez a világ. Nagyon jól ment a tanulás, a gyakorlat, mert megszerettem. Tanulmányi versenyekre jártam, itt találkoztam az első férjemmel is, aki később orvos lett. Én is az orvosi pályán képzeltem el magam, de a felvételi végül nem sikerült. Felvettek viszont a Debreceni Egyetem diplomás ápoló szakára, ami Gyulán működött, és ott kiteljesedtem. Fantasztikus szakmai műhely volt” – folytatja Brigitta, aki már akkor érezte, hogy ennél több van benne.

Tanítani kezdett a főiskolán, közben nekifogott a szociálpolitika szaknak is, mert úgy gondolta, fontos, hogy az emberekkel ne csak testileg, hanem lelkileg és szociális környezetükkel együtt foglalkozzon. „Olyan tanáraim voltak, akiktől nemcsak rengeteget tanultam, hanem folyamatos motivációt is kaptam. „ A népegészségüggyel a megelőzőorvostan doktori program keretében ismerkedett meg és azóta is szoros kapcsolatban van a szakterülettel. Bekerülve a központi közigazgatásba ezzel a témával foglalkozott és ez a frigy azóta is töretlen.

„Öt éven át képviseltem Magyarországot az EU népegészségügyi program bizottságában. Volt, hogy egy héten három helyen aludtam, de más-más országban Ami mérföldkő volt számomra, az az ENSZ, ahol felszólalhattam a betegek érdekképviseletében. Később fontos alapokat tettünk le, amelyekre programok épültek. Ezekre nagyon büszke vagyok, és hálás azoknak az embereknek, akiktől tanulhattam. Aztán jött egy nagy fordulat. 2012-ben megszületett a kisfiam, újabb nagy ajándéka az életemnek. De az utolsó hónapokban már kezdődtek a panaszok. 37 éves voltam, gondoltam, hogy a sok változás miatt van. Jött az alvászavar, a magas vérnyomás, látászavar, visszatérő erős fejfájás. Kaptam vérnyomáscsökkentőt, ettől fekete foltokat láttam. Éreztem, hogy valami nem jó. Három nap múlva éjszaka hirtelen fulladás, izomrángás tört rám, amikor el akartam aludni, de elkönyvelték, hogy csak hiszti… Aztán a testvérem kardiológusához mentem el Békéscsabára, aki ultrahangot csinált, és azonnal mondta, hogy valami nem stimmel. Ki van tágulva az aorta felszálló ága, és a harmadik billentyű helyén van egy trombus. A kisfiam még csak 2,5 éves volt, próbáltam, hogy minél kevesebb ‘gond’ legyen velem. Végre tudtam, hogy van oka ennek a sok nyűgnek, valamelyest jobban is lettem” – emlékszik vissza Brigitta.

2015 januárjában már egyértelmű volt a diagnózis és ez most lesz 10 éve. De innentől folyamatosan romlott az állapotom, és végül novemberben nem volt más választás, műtőasztalra kerültem, és azóta egy műbillentyűvel élek. Eleinte nagyon zavart, mintha egy mókus cintányérozna a mellkasomon, de ma már csak olyan, mintha egy hangya ütné össze a bokáját. A fizikális változáson túl ez az esemény alapjaiban változtatta meg az életem. Addig egyáltalán nem figyeltem a saját érzelmi szükségleteimre, mindig mindenkinek meg akartam felelni, jót tenni. De amikor az ember beteg lesz, tudnia kell magára figyelnie, mert megváltoznak a prioritások. Az életemet ez a műtét teljesen átformálta. Ma már elengedem azokat a dolgokat, amelyek valójában lényegtelenek” – meséli Brigitta, aki azóta a művészetek felé fordult.

„Két éve kezdtem az akrilfestészettel ismerkedni, és rájöttem, hogy ez az idő a teljes kikapcsolódás. Akkor csak erre tudok figyelni, ami hihetetlenül jó hatással van a lelkemre. Nincs és nem is volt különösebb célom ezzel, de ez is a változásom egy szelete. Van egy női sorozatom, ahol a nőket festettem meg. Nagyon izgalmas, és igazán büszke vagyok rá, hogy a Védőnő magazin címlapjára kerültek a képeim, hiszen a két szenvedélyem a munkám és a festés itt találkozhatott.”