Koordinátorok
Bárdos Szabolcsné
Bárdos Szabolcsné vagyok 1971-02-20-án születtem Mezőkövesden.1988-ban végeztem a miskolci Egészségügyi szakiskolában, majd 1988 szeptember 01 én kezdtem el dolgozni az akkor, I. Belgyógyászat kardiológia osztályon általános ápolóként. Osztályunk, azóta centrumként nőtte ki magát és jelenleg is itt dolgozom. A:z, eltelt évek alatt folyamatosan képeztem magam, igyekeztem minél több szakmai fórumon megjelenni, több esetben előadást tartani …
Üveges Tímea
Üveges Tímea vagyok 1972 október 01- én születtem Sajószentpéteren.1991-ben érettségiztem, közgazdasági szakközépiskolában. Pályát tévesztettem, mert úgy éreztem, hogy az emberek test-lelki jóllétének segítése sokkal jobban érdekel, így elvégeztem a felnőtt szakápolói iskolát.1994 áprilisától dolgozom az egészségügyben, és azóta is a hivatásomnak érzem.Először a BAZ Megyei Kórház Központi Anaeszteziológiai és Intenzív terápiás Osztályán, mint intenzív betegellátó …
Surmanné Szabó Éva
Mint ahogyan önéletrajzomból is kitűnik, több mint 39 éves tapasztalattal rendelkezem, és nagy gyakorlatot szereztem a betegekkel való kommunikációban.Jelenlegi munkahelyemen beteg edukációt is végzek. Tanulmányaimban a szakmaiság mellett fontosnak éreztem minél többet megtudni a helyes kommunikációs technikákról. Munkám során mindig fontosnak tartottam a betegek pontos tájékoztatását, felvilágosítását. Ez teljesen egybevág a mostani feladattal.Munkatársaim kitartó, lelkiismeretes, …