Ahogy minden családnak, minden szívnek megvan a története – ez a gondolat áll azoknak a novelláknak a középpontjában, amelyek büszkén díszítik a Semmelweis EgyetemVárosmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika falait, és amelyeket kortárs magyar szerzők – a József Attila-díjas Lackfi János, valamint
Ijjas Tamás, Posta Marianna és Véssey Miklós – írtak. A történeteket valódi szívbetegek, valamint hozzátartozóik történetei
inspirálták, azzal a szándékkal, hogy felhívják a figyelmet az örökletes szívbetegségekre, és reményt adjanak minden érintettnek.
Lackfi János József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő. 1971-ben született Budapesten. Hetvenhat kötetet írt felnőtteknek, gyerekeknek. Hat gyermeke és öt unokája van.
Ijjas Tamás költő, író. 1978-ban született Budapesten. Verseskötetei: Fejedelmi többes, Hipnózis. Gyerekkönyvei: Bőröndapu, A világ legrövidebb meséi (Lackfi Jánossal közös), A világ
leggonoszabb meséi (Lackfi Jánossal közös). Hobbija az imprószínház.
Posta Marianna író, költő. 1983-ban született Debrecenben. 2006-ban jelent meg első verseskötete Szemhatárátkelés címmel az egri Líceum Kiadó gondozásában. 2018-ban Móricz
Zsigmond ösztöndíjat kapott második verseskötetének megírására, amelynek megjelenése
2024-ben várható.
Véssey Miklós író, költő. 1990-ben született Budapesten. Szépirodalmi szövegeket szerkeszt
és ír, 2016 óta publikál, elsősorban novellákat és verseket. Első könyve Apa kezdődik címmel
2023 nyarán jelent meg a Harmat kiadó gondozásában. Budakeszin él és dolgozik, két gyermek édesapja.
-
-
Minden szívnek megvan a története- novellasorozatunk indul!
Ha tetszik, oszd meg hírünket!
Facebook
WhatsApp
Telegram
Pinterest
Twitter

Cikk ajánló

Gondoljon ránk!

Kövess minket!

Iratkozz fel!
Hírlevelünkön keresztül rendszeresen informálódhatsz aktuális, újdonságainkról és eseményeinkről. Legyél az elsők között akik értesülnek mindenről!