-
-
Mona Lisa is koleszterinbeteg lehetett

Mona Lisa is koleszterinbeteg lehetett

A SzívSN Országos betegszervezet közösségi kampányt indít a kórkép megismertetésért. Az örökletes magas koleszterinszint betegség 1506 óta Leonardo da Vinci Mona Lisa portréján látható. Noha a hölgynek csodálatos a mosolya, mégis érdemes a „szemébe nézni”. A Mona Lisa portré gondos, klinikai jellegű tanulmányozása során a szakértők észrevették a bal felső szemhéj belső sarkában lévő sárga, szabálytalan bőrhibát, továbbá a 3 centiméteres, jól meghatározott, puha, göbös duzzanatot a jobb oldali kézháton a mutatóujj tövében.

Felvethető tehát, hogy a Mona Lisa című képen látható hölgy örökletes magas koleszterinszint betegségben szenvedett.

Az örökletes magas koleszterinszint betegség csaknem minden ötszázadik felnőtt lakosban kimutatható, illetve minden 20 magas koleszterinszintű közül egyben előfordul, miközben a felismert betegek aránya alig 1%!

E betegség során a családban öröklött módon terjed olyan nagyon magas koleszterinszinttel járó állapot, amelyben a koleszterin a 8 mmol/l-t is értéke jelentősen meghaladja, miközben a triglycerid szint normális, és a védőfaktor HDL-koleszterinszint szintén normális lehet.
Ezen örökletes formájában testi tünete lehet a betegségnek a szemhéjakon jelentkező, a bőr felületéről kiemelkedő sárgás elváltozás, ami a könyök-, kézfej-, térdfeszítő inak felszínén is előfordulhat. Mintahogy a betegségre utalhat a szem szaruhártyáján megjelenő körgyűrű is.

Tehát a betegség régről ismert. Sőt, Brown és Goldstein a koleszterin okozta betegségekkel kapcsolatos kutatásaikért 1985-ben orvosi Nobel díjat kaptak. A két tudós kimutatta, hogy a sejtek az LDL-koleszterint a vérből a felszínükön lévő úgynevezett LDL receptorok segítségével tudják felvenni. Ezeknek a receptoroknak a száma azonban öröklötten vagy különböző hatásokra egyénenként más és más lehet.

Az örökletes magas koleszterinszint eseteiben genetikai okok miatt ezen a receptorok legalább a fele hiányzik, így a sejtek képtelenek kellő mennyiségű koleszterint felvenni, a felesleg pedig visszamarad a vérben és idővel az érfalban lerakódik.

A betegségnek, mint az érelmeszesedésnek általában súlyos szövődményei vannak, hiszen agyvérzést, szívinfarktust, korai szívhalált is okozhat. Még pedig a kór, már korán, 50 évesnél fiatalabb korban jelentkezik!

Fontos, hogy az örökletes magas koleszterinszint-betegség egyértelműen csak laborvizsgálatokkal állapítható meg.

A SzívSN Országos betegszervezet közösségi kampányt indít a kórkép megismertetésért. Magyarországon a betegség 20 ezer az érintet, ám koleszterinszint csökkentő terápiában közülük csak 8 ezren részesülnek. Ha Önnél a megfelelő terápia, a következetes diéta és a rendszeres mozgás ellenére sem sikerül a koleszterinszintet csökkenteni, forduljon a kezelőorvosához és keresse fel szombatonként a SZÍVSN Civil Akadémia szűrő és oktatóprogramjait! – hívták fel a figyelmet mai tájékoztatójukon.

Amennyiben érintett a betegségben, vagy fontosnak tartja a témát, cserélje le a közösségi médiában profilképét Mona Lisa-ra – mint a betegség első képi megnyilvánulása – ezzel is kifejezve segítő szándékát, hogy minél több emberhez eljuthasson az üzenet! – kérik.

Ha tetszik, oszd meg hírünket!

Facebook
WhatsApp
Telegram
Pinterest
Twitter
szivesenlogosziv

Cikk ajánló

szivesenlogosziv

Gondoljon ránk!

szivesenlogosziv

Kövess minket!

szivesenlogosziv

Iratkozz fel!

Hírlevelünkön keresztül rendszeresen informálódhatsz aktuális, újdonságainkról és eseményeinkről. Legyél az elsők között akik értesülnek mindenről!