„Nem azért vagyunk, hogy tegyünk, hanem hogy legyünk.” – Lackfi János szívet szóló története a túlélésről, felismerésről és a megelőzés fontosságáról

Van, hogy az élet nem kopogtat, csak beront. Lackfi János költő, hatgyermekes apa, a SZÍVSN Országos Betegegyesület nagykövete pontosan tudja, milyen, amikor egyik pillanatról a másikra új értelmet nyer a „második esély” kifejezés. Egy szenteste előtti infarktus, egy váratlan sztent-beültetés – és egy sokkoló diagnózis: autoimmun betegség, ami csendben, alattomosan hajlamosít a vérrögképződésre.

Ha nem jön a roham, ha nem történik meg a baj, valószínűleg a következő elzáródás már végleges lett volna. Ehelyett ma János gyógyszert szed, tudatosabban él, és szinte újjászületve figyelmeztet mindenkit: ne várd meg, míg az élet kiabál, mikor halkan is szólhatna. Menj el szűrésre – most.

„Úgy tűnik, szükség volt a szívrohamra, mert csak az ennek kapcsán elindult hematológiai vizsgálatokból derült ki, hogy van egy autoimmun betegségem, mely hajlamosít a vérrög-képződésre. Ha nem lett volna az attak, ha nem mentenek meg a szívembe került sztentek, akkor lehet, hogy a következő érelzáródás elvisz magával. Így viszont kapok megelőző gyógyszereket, és már nem időzített bombaként járok-kelek a világban. Ma már könnyebben el tudom engedni a munkamániámat, pedig belénk nevelték, hogy rongyember az, aki nem dolgozik. Viszont valójában nem azért vagyunk teremtve, hogy tegyünk, hanem hogy legyünk. Legyünk egymásnak. Hiába dolgozom őrültre magam, ha belehalok, ha kivégeznek az ártalmak”- Lackfi János a SZÍVSN nagykövete sajátos, költői vénával buzdít mindenkit, hogy vegyen részt a SZÍVSN szűrésen.

Hogy vagy most, hogy élted meg az infarktus utáni időszakot?
– A vád, a harag meg az értetlenség, amik teljesen érthetőek lehetnek egyes betegeknél, nekem teljesen kimaradtak. Az első pillanattól rettentő hálás voltam az új életemért, hiszen most nem csak 53 éves vagyok, hanem ugyanakkor egyéves újszülött is. Hiszen éltem, alkottam, szerettem, utaztam annyit, mint más három élet alatt sem. 2023 december 24-én felkészültem a távozásra. Nyilván ebben az is fontos, hogy nem a halált és a rohadást vártam elsősorban, bár ezek elkerülhetetlenek, hanem a találkozást azzal, aki végtelenül szeret, és aki szeretetre teremtett engem.

Mit változtatottaz életeden?
A szívroham után jó barátságot kötöttem a szomorúsággal. Filmeken előtte is sokat sírtam, most még inkább meg tudnak ríkatni az érzelmek. Nem gondolom ezt férfiatlannak, sokkal szomorúbbnak tűnik nekem, ha valakibe beleszikkadnak a könnyek, és nem jönnek elő soha. De persze ez alkati kérdés, mindenki más sebeket hordoz. És akinek az segít, hogy ezért kinevet engem, váljék egészségére… Nagyon szeretem a vidámságot, de néha fontos, hogy hagyjam a mélységes szomorúságot (nem a depressziót, az más tészta, már szakemberért kiált!), hadd legyen úrrá rajtam időnként, hiszen az élethez ez is hozzátartozik. Léteznek veszteségek, van elmúlás, ezeket nem kell letagadni, nem is lehet. Jobban is tudjuk becsülni azt, ami véget ér egyszer…

Mit csinálnál másként, utólag?
– Közben életmódot váltottam, könnyebben eszem, leadtam tíz kilót (igaz, a mostani karácsony visszavarázsolt rám valahogy ötöt, pedig próbáltam tartani magamat). Csináltam a napi tízezer lépésemet, háromezer kilométert mentem a 2024-es évben. Az év árnyalata nálam a zöld lett, no meg az az elképesztő színkavalkád, amivel a Jóisten zöldmezős beruházása minden évszakban kitombolja magát. Micsoda pazarlás! Legtöbbször egyes egyedül élveztem a virágzuhatagot, nyolcmilliárdból én lettem az ő kis kedvenckéje. Persze a természet nyitva áll bárki előtt, csak halálra dolgozzuk magunkat ahelyett, hogy elmerülnénk benne. Visszatértem a munka világába, írom a könyveimet, tavaly is megjelent három. Bepenészedett könyvtáram sajnos az enyészeté lett, kézirataimat, fénymásolataimat is át kellett válogatnom, sokat elégettem. Nem kis érzelmi megrázkódtatás volt, de jócskán meg is könnyebbült a lelkem.

Tudtál-e volna tenni az egészségedért korábban, hogy ne egy ilyen drámai sokk szembesítsen azzal, hogy baj van?
– Sokkal stresszmentesebb most az életem, kevesebb a fellépés, többet dolgozom itthon, elmegyek kislányomért a suliba, viszem őt falmászásra, ide-oda. Nyilván a könnyebb táplálkozás is jót tesz, szerettem vastagon enni, jó kis csülköket, oldalasokat, kolbászokat. Szerencsére a zöldségek is kedvenceim: paprikák, uborkák, répák, karalábék ropognak a fogam alatt. Sokkal jobban figyelek a testemre, igyekszem gyógytornázni, nem csak zsigerelni, hanem gondozni is magamat.
Másfelől, úgy tűnik, szükség volt a szívrohamra, mert csak az ennek kapcsán elindult hematológiai vizsgálatokból derült ki, hogy van egy autoimmun betegségem, mely hajlamosít a vérrög-képződésre. Ha nem lett volna az attak, ha nem mentenek meg a szívembe került sztentek, akkor lehet, hogy a következő érelzáródás elvisz magával. Így viszont kapok megelőző gyógyszereket, és mér nem időzített bombaként járok-kelek a világban.

Mire hívnád fel a figyelmet? Üzennél a nőknek és rajtuk keresztül a férfiaknak is ezen a napon?
– Beszereztem fel- és letekerhető munkaasztalt, írás közben félóránként váltok pozíciót, felállok, leülök vagy ledőlök egy nyugszékre. Lényeg, hogy változzék a testhelyzetem. Ha belefeledkezem a munkába, ezt nem is olyan könnyű szem előtt tartani. Be kell állítani a mobilomat. Ma már könnyebben el tudom engedni a munkamániámat, pedig belénk nevelték, hogy rongyember az, aki nem dolgozik. Viszont valójában nem azért vagyunk teremtve, hogy tegyünk, hanem hogy legyünk. Legyünk egymásnak. Hiába dolgozom őrültre magam, ha belehalok, ha kivégeznek az ártalmak. Huszonöt éve nem dohányzom, tizenöt éve nem iszom alkoholt. Szenvedélyes alkatként ezek nem nekem valók. Nem ítélek el senkit semmiért. Hogy is jönnék hozzá? De ezek bizony eszelősen nagy rizikófaktorok, ebben minden orvos egyetért. És nekem a sport, a foci, a kosárlabda van olyan drog, mint a pia-cigi páros, nem érzem úgy, hogy szegényebb, nyomorultabb lenne az életem. Arról nem beszélve, hogy hat gyermekemmel, öt unokámmal találkozni nagyon nagy öröm. És a velük töltött időt hosszabbíthatja meg minden egyes el nem szívott dohányrúd, be nem tolt feles…