Gáspár Szilvia már az első perctől, december óta koordinátorunk. A dunaújvárosi egészségfejlesztési iroda munkatársaként eddig közvetetten, illetve csak magánellátásban találkozott közvetlenül a kardiológiai betegekkel, de nagyon nagy lelkesedéssel csatlakozott a programunkhoz. Az első meghirdetett a szűrésünkre 24 óra alatt több mint 150 email-os jelentkezés érkezett.
„Nagyon nagy az érdeklődés, a legutóbbi szűrésünkre több mint 150 jelentkező volt, melyből 118-an jelentek meg. Sokaknak nem volt a vasárnapi időpont megfelelő, így a vasárnapi időpontot én kitoltam a még a következő három hétre. A vizsgálatokra ekkor is időpontra érkeztek, gördülékenyen ment minden, ez napi 10-14 embert jelent, de fontos volt, hogy mindenki részt tudjon venni rajta aki jelentkezett. A korosztály megoszlása a 20 – 65 éves korosztály volt, akik 5-10 éve nem jártak orvosnál. Nagyon súlyos rendellenességeket szűrtünk ki, pitvarfibrillációt, első fokú AV-blokkot, sok magas koleszterinszintet, extrém magas BMI-t, érszűkületre utaló jeleket”- meséli Gáspár Szilvia Szent Pantaleon Kórház Egészségfejlesztési Iroda koordinátora. Ő, ahogy mondja, kakukktojás a programunkban, hiszen az állami ellátásban nem dolgozik kardiológiai osztályon, de a betegek így is a szívügye, így pedig újra közvetlen kapcsolatban lehet velük. „Amikor a kórházunkba megérkezett a felkérés a SZÍVSN Betegszervezettől, hogy koordinátort keresnek, sajnos a humánerőforrás hiánya és a rendszer túlterheltsége miatt senki sem vállalta. De a felkérés az utolsó pillanatban megtalált. Azonnal azt gondoltam : nagyon sokat segítünk így nemcsak a betegeknek, az embereknek, de az orvosoknak és az ellátó rendszernek is. Csak egy példát mondok. Beszélgettem egy idős nénivel az intenzív osztályon, akinek kardioverziója ( szívritmust helyreállító beavatkozása ) volt, hogy akkor valójában mi is történt vele? Vagyis fogalma sem volt, milyen beavatkozáson esett át és mi a teendője. Pedig az orvosa elmondott mindent, hiszen a beavatkozásba bele kellett egyeznie, de ugye ilyenkor szinte alig képes a beteg befogadni bármit is, idő pedig nincs rá. A koordinátori munkánk sokkal többrétű, mint azt gondolnánk, de azt látom, hogy nagyon sok terhet tudunk, tudnánk levenni az orvosok válláról, ha többekhez eljuthatnánk”- mondja Szilvia. „Most, ebben a programban nagyon sokat tudunk előrelépni. Tényleg olyan embereket tudunk megszólítani, akik nem járnak még a házi orvosukhoz sem, kardiológusok pláne nincs. A vizsgálatok után el tudjuk küldeni őket a megfelelő helyre, háziorvoshoz, kardiológushoz, dietetikushoz és vissza is hívjuk őket három hónap múlva egy kontrollra. Fontos, hogy ne engedjünk el senkit. A következő szűrésünket már a vidéki településekre is kiterjesztjük, azt gondolom, ott még többen élnek teljes orvosi felügyelet nélkül”- teszi hozzá a dunaújvárosi koordinátor, aki szerint azon még dolgozni kell, hogy meg is tartsák a résztvevőiket.