„Higgyünk önmagunkban, kellő alázattal, szeretettel, humorral forduljunk a betegeink felé!”

Faragó Gabinak kalandos élete van, de a mozgás volt az, amivel tudta gyermekkora óta, hogy ő ezzel akar foglalkozni, másokon segíteni. Kitartóan, dacolva ment előre hogy elérje célját. Immár 50 éve gyógytornász, tényleg bejárta annak minden szegletét. 11 éve a SZÍVSN motorja is egyben.

Gyógytornász örökmozgó, örökifjú, aki betegek életét teszi gazdagabbá és egészségesebbé azzal, hogy a rehabilitáció keretében megtanítja őket a rendszeres mozgás szeretetére. Csoportjaiban lelkes tagok, akik szívbetegségből felépülve tapasztalják meg vezetésével a mozgás nyújtotta örömöket. Számára a legnagyobb díj betegei elismerése, szeretete és ragaszkodása. Mert ezt csak szívvel-lélekkel lehet csinálni.

„Már gyerekfejjel tudtam, hogy a mozgás az én utam, mégpedig úgy, hogy segítsek ezzel másoknak. Anyukámnak köszönhetem mindezt. ő nem kényszerített arra, hogy orvos legyek. Szegeden a Tömörkényi István Szakközépiskolában olyan érettségit szereztem, amellyel bármerre mehettem volna, de én pontosan tudtam, én ezzel akarok foglalkozni”- meséli Faragó Gabi, aki innentől rengeteg képzést elvégzett, férje katonaorvos volt, 4,5 évet Leningrádban töltöttek, majd Pápára jöttek vissza. „Akkor itt még egyáltalán nem volt gyógytorna. Nekivágtam, kidolgoztam mindent és innentől a mozgás itt is a gyógyító munka kiegészítője lett. Ezután és az ORFI-ban folytattam munkámat, majd a Mexikói úton dolgoztam, utána az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben. A szívbetegek voltak mindig a szívem csücskében. Sajnos édesanyámat 1994-ben elveszítettem, ezután még jobban megerősödött ez bennem. Olvastam, hogy a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben keresnek gyógytornászt heti két napra, azonnal hívtam Hoffmann tanár urat. Dr. Hoffmann Artúr volt a szívbetegek rehabilitációjának atyja! Kérdezte, hogy mikor tudok bejönni? Mondtam: most. A bemutatkozás előtt elolvastam a szívbetegek rehabilitációjáról szóló könyvét és tudtam, együtt kell dolgoznunk. Tartottam bemutató órát, ami jól sikerült, így rögtön felkért, hogy szervezzem meg a csoportomat. Egy, aztán két, majd három szívbeteg csoportom lett, összesen már 50 beteggel. Egy túlsúllyal küzdő csapatom is szerveződött. Rengeteget dolgoztam, heti négy alkalommal tartottam az órákat, idővel még délután is helyettesítettem, évekig”- emlékszik vissza gyógytornászunk. Közben szerencsére rátalált a SZÍVSN Egyesületre. „Most van 16 hűséges betegem, vagyis ők a kollégáim, egy IX. kerületi teremben találkozunk minden héten kétszer, vagy a Margitszigeten tornázunk, vagy kirándulunk, sportversenyekre is megyünk, lábtengó, kézilabda, futás is előfordul. A csapatom nagyon-nagyon motiválható, mert pontosan érzik, hogy ez jó nekik és persze, mert szeretünk együtt lenni! Jönnek gyakran a hozzátartozók is, így tényleg igazi család lettünk. Van, aki már nem tud eljönni, de mégis ragaszkodik hozzánk, a mozgás az élete része lett. Hozzájuk elmegyek, de van, hogy online, vagy telefonon tartom meg az órát. Nekik már ez is nagy segítség! Hiszem, hogy a siker nem feltétlen azon múlik, hogy vörös vagy jeles diplomát kapunk fiatalon, hanem hogy higgyünk önmagunkban, kellő alázattal, szeretettel, humorral forduljunk a betegeink felé”- mesélte Faragó Gabi.

És hogyan látják őt hűséges betegei?

„Kötelék a gyógyulás felé”- így fogalmaz Gabiról Kostyál Kálmán hegedű művész-tanár

„Húsz éve járok Gabi tornájára, három infarktusom volt, egy négyes bypass műtéten vagyok túl. Hegedűművészként jártam a világot, 56 országban voltam vendég, többször is, évente 120-130 előadásom volt. 50 évesen kaptam az első szívrohamot. De folytattam az életem, 60 évesen jött a második, akkor elkerülhetetlen volt az operáció, utána a rehabilitáció, de ott torna, mozgás egyáltalán nem volt. Így kerestem meg Gabit, aki nekem mindig a kötelék volt a gyógyulásom felé. Innentől felhagytam az utazásokkal, előadásokkal, egyetemi docensként a fiatalokra összpontosítottam. Idővel a feleségem is csatlakozott gerincproblémái miatt, innentől mi alaptagok voltunk egy olyan csapatban, ami hihetetlenül sokat ad, rengeteg barátot szereztünk, rendszeresen jöttek a vidéki telkünkre, volt, hogy negyvenen voltunk. Most nem tudok sajnos járni tornára, mert közben egy másik betegséggel is küzdök, harmadszor újult ki. Három hete volt a műtétem, 33 százalékos esélyem volt, hogy túlélem, de hiszem, hogy ez a húsz éves közös munka és a közösség segített. Ahogy abban is, hogy a COVID-ot túléltem. Összesen 17 hetet töltöttem lélegeztető gépen, én voltam az első, akit élve le tudtak venni a gépről. Most sajnos 24 órás nővéri felügyelettel élek, a testem nem engedi sem a tornát, sem azt, hogy eljárjak itthonról, de lélekben a csapatommal vagyok.”

„Rendkívüli lélek”- így foglalta össze két szóban Márics Lászlóné Faragó Gabiról a gondolatait.

„Amikor vele vagyok, az egy kíntorna, de kicseréli a napomat. Szívvel-lélekkel dolgozik, hihetetlenül érzékeny és lelkiismeretes. Harminc éve ismerem, a csípőműtetem után mentem el hozzá. A férjem volt a betege, neki nagyon rossz volt az érrendszere, három ércserén esett át, rendszeresen járt tornázni. Elkísértem és itt ragadtam. László 17 évig, egészen a haláláig csapattag volt, én azután is maradtam. Miután ő meghalt, volt egy nyaki gerincműtétem, kiírtak nekem gyógytornát, na az a gyógytornász 20 perc alatt letudott, de közben is a telefonját nyomkodta, szóval nagyon is látom a különbséget. Gabi kijárt a kórházba is hozzám. Ő akkor egy hónap alatt talpra állított. Most az otthonomba jön, mert a fél oldalamra lebénultam. Etettek, mozdulni nem igen tudtam, ma már felkelek egyedül, intézem a dolgaimat. Minden mozdulatomra figyel, mindenre van megoldása és rengeteg dolgot tanulok tőle. Hetente kétszer áttornáztat és mosolyt, örömet hoz az életembe.”

„Biztonság- ezt jelenti nekem Gabi”- ezt mondja Karáth Rezső

„Nagyjából másfél éve kaptam pacemakert, teljes letargiába kerültem. Én harminc évig karatéztam, mindig is sportos életet éltem, egyébként 35 évig légiirányítóként dolgoztam, napi 12 óra, éjszakai műszak, úgyhogy finoman szólva is feszített volt. Amikor megkaptam a diagnózist, az nekem teljes törést okozott és azt sem tudtam, mihez kezdjek a helyzettel. Az orvosok profi munkát végeznek, de erről nem igen mondanak semmit. Úgyhogy a kezembe vettem a dolgokat és elkezdtem keresgélni az interneten. Itt találtam rá a SZÍVSN-re. Megkaptam Gabi elérhetőségét és mondta, hogy jöjjek. Ráadásul itt is volt a bázis a IX. kerületben, közel hozzám, de elmentem volna bárhová is, hogy segítséget kapjak, de azt érzem, a legjobb helyre kerültem. Rengeteget segített, mert pontosan tudja, hogy milyen mozdulatokat végezhetek, milyen intenzitással. Megmutatta, hogyan tudom visszavezetni magam a mozgásba. Nem mellesleg a lelkemnek is jót tett az a csapat, amibe bekapcsolódtam. Most hetente kétszer járok a SZÍVSN tornára, mellette thai-chizek, mert a karate a testi kontakt miatt nem lehetséges és naponta futok 4-10 kilométert. Most már tudom, hogy mellette biztonságban vagyok. Nagyon klassz csapat alakult itt, ami lelkileg is rengeteget segített.”

Írta: Kun J. Viktória