Sajtóközlemény

A SZÍVSN Program üdvözli és kész programmal segíti a napokban létrejött Nemzeti Beteg Fórum röviden (NBF), azon is belül a szív és keringési tagozat munkáját. Egyesületünk képviseletében Bernáth-Lukács Zsuzsanna elnyerte az elektori tisztséget. A program egyik feladata a betegek tapasztalatainak felmérése és hatásos képviseletének megvalósítása.

A Nemzeti Beteg Fórum nagy lehetőség arra, hogy a szervezeteken keresztül a betegek a döntések megkerülhetetlen alkotóivá váljanak. Véleményüket és tapasztalataikat ezután meghatározott keretek között képviselheti a fórum. A betegek az általuk kialakított szervezetekkel együtt 15 tagozatban léphetnek fel a meglévő problémák kezelésére.

Fontos, hogy a különböző tapasztalatokat, módszereket összegyűjtsük, rendszerezzük. Ezért minden egyesület, amely részt vesz a NBF említett tagozatának munkájában (8 egyesület), és azok az egyesületek, melyeknek nem sikerült jelentkezni SzívSN várjuk egy konferenciára, ahol elkészítjük a program- és akciótervet a következő időszakra és megállapodunk a feladatok felosztásáról, felelősségi területekről.

A program vezetője szerint, lehetőség nyílik arra, hogy minden magyarországi kardiológiai központtal megállapodásra jussunk és közös erővel indítsunk programjainkat, a megelőzés, betegoktatás és felvilágosítás témákban.

Célul tűztük ki a szívbetegségek tüneti felismerését, gyors cselekvési terv és stabil beteg utak kialakítását. Mintául szolgál a SzívSN Program védjegyével működő betegoktatói módszer, szombatonként különböző témakörökben: infarktus megelőzés és kezelés, rizikófaktorok, ritmuszavarok eszközös kezelése, műszív és szív-transzplantáció, betegjogok. Az előadások után a páciensek nyíltan beszélnek félelmeikről, tapasztalataikról és a lehetséges megoldásokról a betegtársak, családtagok és az érdeklődők körében.

Küldetésünk az érthető, magyar, személyre szabott oktatás, amit önkéntesen kínál szervezetünk. Ezt a két éves egyedülálló modellt szeretnénk az egyesületek, alapítványok segítségével megvalósítani és ernyőszervezeteket kialakítani országosan a kardiológiai centrumok mentén.

A paciensek határozott kérésére és aktív munkájával jött létre 2011 augusztusában a SZÍVSN Országos Betegegyesület, jelenleg 700 szívbeteg és hozzátartozó erősíti, tanácsadó testületünket infarktuson átesett, ritmuszavarral élő, pacemakert kapott betegek alkotják.

Önt is SZÍVSN várjuk, mikor jön el Hozzánk! www.szivsn.hu

Ha tetszik, oszd meg hírünket!

Facebook
WhatsApp
Telegram
Pinterest
Twitter

Cikk ajánló

Gondoljon ránk!

Kövess minket!

Iratkozz fel!

Hírlevelünkön keresztül rendszeresen informálódhatsz aktuális, újdonságainkról és eseményeinkről. Legyél az elsők között akik értesülnek mindenről!