SZÍVSN segítünk a Szívünk Napján is!
A szív-és érrendszeri megbetegedés világszerte a vezető halálozási okok közé tartozik, ezért a Szív Világszövetségének kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját. Hazánkban egyedüli SZÍVSN országos betegszervezet idén az Egészség-Labirintusával képviselte betegeit ezen a rendezvényen.
Magyarországon az összes halálozás több mint a feléért a szív- és érrendszeri megbetegedés a felelős, de jelentős része kellő odafigyeléssel megelőzhető lenne. A statisztikák szerint minden második ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg, 2.5 millió embernek magas a vérnyomása, egy millióan cukorbetegek, a lakosság fele pedig túlsúlyos.
A Világszövetség magyar tagjai – a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány – minden év szeptember utolsó vasárnapján hívják fel a figyelmet a szív- és érrendszeri megbetegedés hazai gyakoriságára és megelőzésére. Színes programokkal, rövid szakmai előadásokkal hívták fel a figyelmet a szívbetegségek megelőzésére.
A SZÍVSN Országos Betegegyesület a rendezvényen először mutatta be a védett Egészség-Labirintus programját – a Millenáris B épületének földszintjén – amely 10 egymást követő állomásból áll, teljesítésükkel a látogatók képet kaptak az aktuális egészségi állapotukról. Az Egészség-Labirintus egyirányú, a falevél formájú menetlevél az állomások teljesítésével jelzi a mai napon ide látogatók egészségértését, ennek képi megjelenítését.
178 fő regisztrálása (125 nő és 53 férfi) után vérnyomás és testsúly/testzsír összetétel-mérés, rizikófaktor állomások következtek. 82 menetlevél leadásával 45 magas rizikójú (29 nő és 16 férfi) és 37 egészséges (24 nő és 13 férfi) ill. jól gyógyszerelt páciens eredményét kaptuk.
A legfiatalabb 4 éves Viktória és a legidősebb hozzánk látogató pedig egy 78 éves hölgy volt. Valamennyien tornáztak Faragó Gabriellával az egyesület gyógytornászával és az infarktussal kezelt páciensek örökifjú csapatával. Stressz-kezelő jógát tanított a hirtelen szívhalált halt és a gyors beavatkozásnak köszönhetően remek formában lévő jógaoktatóval Ladikné Rafai Annával. Dietetikusunk Tarnai Irén segítségével a látogatók elkészíthették saját szendvicseiket egészséges alapanyagokból az OkostányérR alkalmazásával. Családfa állomásunkon 2016. szeptember 24-én a Nemzetközi Familiáris Hiperkoleszterinémia napján a betegszervezetünk kezdeményezésére hazánkban megalakult FH betegcsoportról és a Mona Lisa kampányunkról is beszéltünk.
A program során gyakoroltuk a kardiovaszkuláris események 10 éves előre jelzésére alkalmas SCORE táblázat használatát. Az édesanyákra és a családokra gondolva gyermek és felnőtt AMBU babán újraélesztési gyakorlatokat tanítottunk. Az idei Szívünk Napja alkalmával igyekeztünk a magyar lakosság hiányos és nagyon homályos ismereteit az új szívvel élőkről is bővíteni. Bátran és őszintén mutattuk be, hogy az új szív új lehetőséget ad egy teljesebb és boldogabb élet megélésére. A 28 éves mindig vidám Lakatos Andris és családja mély benyomást tett a jelenlévőkre Remek alkalom nyílt a kötetlen beszélgetésre, interjúadásra és fényképezésre a szívtranszplantált betegekkel.
A labirintus kijáratánál a látogatók egyenként felrakták saját falevelüket az Életfára. Kíváncsian vártuk, hogy egészséges zöld, vagy magas rizikóval élő piros lombozat lesz a jellemző ezen a napon. Ezen a napon 45:37 arányban a piros levelek győztek, azaz valamelyik rizikófaktor eredménye magasabb volt az egészséges értéknél. Sajnos 90 menetlevelet a látogatók magukkal vittek, így azok nem kerültek az Életfára.
Az állomásokon a SZÍVSN betegszervezet elnökségi tagjai, a tanácsadók és a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének önkéntes fiataljai segítették a méréseket, magyarázták a SCORE táblázat használatát, újraélesztést gyakoroltattak, részt vettek a szendvicsek készítésében és játékosan beszéltek a donorhelyzet fontosságáról.
A fényképeket Barcza Zsolt fotós, SZÍVSN tanácsadó készítette.
A Nagyszínpadon 14 órakor következett betegszervezetünk bemutatkozása. Bernáth-Lukács Zsuzsa boldogan beszélt az 5 éves szervezetről és a különböző szívbetegséggel élő tanácsadói csoportról. Őket Dr. Gesztes Ákos a genetikailag magas koleszterinszinttel élők csoportjának vezetője, az új szívvel élő Lakatos András a szívtranszplantált csoport vezetője és Sipos Ágnes újraélesztő készülékkel élő tanácsadó hölgy képviselte.Ákos több infarktust megélt gyógyszerész, aki a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet. Ha korábban komolyabban vette volna a magas koleszterinszintjét és a gyógyszerszedést nem hagyja abba, talán nem így találkozunk. Az új szívvel élő, 29 éves Lakatos András boldog, aktív és sikeres fiatal, új lehetőséget kapott álmai megvalósításához. Sipos Ágnes az életveszélyes ritmuszavarok megszüntetésére kapta az ICD készüléket, rendszeresen jár kontroll vizsgálatra. Kiemelte a sport fontosságát, mióta részt vesz betegszervezetünk átmozgató tornáin, sokat javult a szívkamra funkciója.
Izgalmas vasárnapot töltöttünk el együtt, a 18. Labirintus kampányunkat 2017-ben is folytatjuk.
Ne feledje jövőre újra kinyit az Egészség-Labirintus!